Bár Diósgyőr vára 1424-től a mindenkori királynék jegyajándéka lett, még „házon” belül is gyakran cserélt gazdát a királyi család női tagjai között. Miután a fekete királynéként ismert Cillei Borbála kegyvesztetté vált, a vár annak leányára, Luxemburgi Erzsébetre szállt, akit
szintén egy karakteres női alakként őrzött meg a történelem.
Luxemburgi Erzsébet, ahogy a leánygyermekek általában, apja vonásait örökölte: szőke haját és átható pillantású kék szemét láthatjuk az őt ábrázoló korabeli oltárképen. Jellemvonásai tekintetében azonban bőven merített mindkét szülőjétől erőt, határozottságot és elszántságot. Ugyan ő volt a magyar trón örököse, mégis csak királynéként koronázták meg. Nem csoda hát, ha mindent elkövetett saját, majd fiának jogaiért is, amikor a végsőkig elszánva megkoronáztatta 3 hónapos fiát (az utószülött V. Lászlót) az ellopott Szent Koronával.
Luxemburgi Erzsébet emlékét, és életében oly ritka, nyugalmas diósgyőri tartózkodását egy tárgy is megőrizte, amelynek sorsa a mai napig
a műemlékvédelem egyik megfejtetlen rejtélye.
Az 1800-as évek végén egy aranyozott ezüst szelence került elő a diósgyőri pálosok erdejéből, mely a Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyve szerint oldalain reliefszerűen madarakkal volt díszítve, fedelén kerek plasztikával Szűz Mária, János apostol és Erzsébet képmásával. Felirata elmondta, hogy a szelence Erzsébet királynéé, azaz Habsburg Albert király feleségéé. Minden bizonnyal vadászat, vagy sétalovaglás közben veszíthette el tulajdonosa.
A tárgyaknak megvan a maguk sorsa, mert a szelencének újra nyoma veszett
… egy kincs, melynek a leltárkönyvi leíráson kívül mára nyoma sincs.