A diósgyőri „Újvár” 1319-es említése, és a Nagy Lajos uralkodása alatti építkezések befejezése között mintegy 50 év telhetett el. A belsőtornyos, zárt udvaros, teljesen új rendszerű vár egységes építészeti elvek szerint, töretlen stílusban épült. Miután az első kővárat szinte a termésszikláig visszabontották, régészeti módszerekkel sem deríthető ki, hogy voltak-e I. Károly, illetve a királyné, £okietek Erzsébet által hozzáépített részletei. A későbbiekben tudunk Erzsébet királyné budai építőműhelyéről, és építési kedvéről – azt azonban nem tudhatjuk, hogy változtatott-e Diósgyőrben valamit, mielőtt fia ideálmodta reprezentatív palotáját.
Kik voltak az egykori várak névtelenségbe burkolózó építőmesterei, akik összefogták és irányították a segédmunkát végző jobbágyokat?
Oklevelek időnként megőrizték a nevüket, nagyon ritka azonban, amikor a mestert valamelyik művével is összefüggésbe tudjuk hozni. Előfordul, amikor valamelyik építészeti részleten, oszlopfőn, zárókövön megörökítette magát, ekkor azonban a képmáshoz a nevet nem tudjuk hozzárendelni. Az épületek faragott kváderköveire rávésték a kőfaragójeleket: ezeknek nagy információs értéke volt, utaltak az itt dolgozó építőpáholyokra.
A munkákat rendszerint a mester vállalta föl, aki ettől kezdve a vállára vette az építkezés minden gondját.
Maga szemelte ki a kő- és faanyagot, ő gondoskodott az építkezés minden járulékos költségéről. Kőbányát és erdőt vett vagy bérelt, (királyi építkezésnél akár rendelkezésére állhatott) téglát készíttetett vagy vásárolt, az ő feladata volt minden építőanyagnak a helyszínre szállítása, a kötőanyaghoz szükséges mész, homok és kavics beszerzése. A kőanyagot a bányában csak „megnagyolták”, pontos méretre a helyszínen faragták meg. A kőfaragók számára ideiglenes épületet kellett felhúzni, ahol zavartalanul dolgozhattak.
A hatalmas építészeti elemeket emelőkkel, csigákkal húzták aztán a magasba.
A Diósgyőri vár építőmestereiről csakúgy, mint az építés pontos idejéről keveset tudunk. Az egyetlen adat 1379-ből való, amikor arról értesülünk, hogy bizonyos Ambrus (Ambrosius) mestert a király Eperjesre küld a város falainak építéséhez, és aki eddig valószínűleg Diósgyőrben dolgozott. Csak feltételezzük azt is a név alapján, hogy ez a mester francia származású lehetett.
Felmerül még néhány név az ismeretlenségből,
így 1374-ben említi Nagy Lajos „kőfaragónk” jelzővel János mestert, akit két évvel később Buda tanácsa „János kőműves mester, pocakos kőfaragónk” jelzővel illet.
Ugyanebben az évben említik Erzsébet anyakirályné ácsmesterét, Imrét, aki háztulajdonos volt Budán, valamint Corradust, „Idősebb királynénk” építkezéseinek vezetőjét, ugyancsak Budán.
A budai kőfaragóműhely diósgyőri tevékenységét azonban tettenérhetjük valamilyen módon.
Megvizsgálták ugyanis a vár építőköveit az 1960-as években abból a szempontból, hogy honnan, melyik vidékről származhattak. A többségről kiderült, hogy a környékről, nem túl nagy távolságból hozták ezeket, a mészkövet egyenesen a vár szomszédságában bányászták. Egyedül a homokkő-faragványokról született az a vélemény, hogy a csiszolatok alapján a legnagyobb egyezést a Buda-környéki bányák anyagával mutatják.
Lehetséges tehát, hogy az „előregyártott elemek” fogalmát már a 14. században is ismerték, és a minőségi faragványokat Budáról szállították a királyi építkezésre.