A Muhi közelében lezajlott Sajó-menti csatában a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett a tatároktól. A tragikus események közepette tűnt föl az Ákos nembéli Ernye bán alakja, akiről IV. Béla király nem győzött a dicséret dolgában eleget mondani: a csatában saját lovát adta királyának, és az üldözőkkel küzdve több lándzsaszúrást és nyílvessző ütötte sebet kapott, alig menekedve meg az ellenségtől.
Továbbra is híven szolgálta urát, akinek nem maradt el a hálája, és hamarosan Ernye bán alakította ki a legnagyobb birtoktömböt Borsod megyében.
Hadi tetteivel is magára irányította a figyelmet, egyszer a király, a főurak és nemesek szeme láttára vágta le egy ellenfélnek a fejét, majd máskor a csata kimenetelét fordította meg bátorságával. 1248-ban azonban arról hallunk, hogy egyszerűen elfoglal, vagy megvesz neki tetsző helységeket, kiskirály módjára tartja „hatalmasul lefoglalva” az egri püspök tulajdonát képező Cserép falut. Vára is volt, az 1254-ben már álló Dédes, ezt azonban mivel távol esett a birtokaitól, nem tartotta alkalmasnak a központ szerepére. Diósgyőr 1261-ben még „Naggyőr földje”-ként a királyi várbirtokok közé tartozott, Ernye bán valószínűleg a IV. Béla és fia, V. István közötti békekötést követően, 1265 után kapta meg.
Amikor apa és fia kettéosztotta az országot, az ifjabb király uralta területre esett az Ernye-birtokok nagy része.
Átmeneti időre leáldozni látszott Ernye csillaga, amikor a lappangó ellenségeskedés nyílt háborúba torkollott. Az idős király mellé a befolyását féltő főnemesség sorakozott, a merész és dicsőségre vágyó fiatalság azonban István körében kereste a kiemelkedés lehetőségét. Az Ákosok régi vetélytársának számító Miskolc nemzetség képviselője, Panyit az ifjú király hadi sikereinek egyik kovácsa lett, így került a csatatéren is szemtől szembe a két jeles személy. Több oklevél is szól arról, hogy a Miskolc nembéli Panyit elfogta az öreg királyhoz hű sereg egyik vezérét, Ernye bánt. Bántódása nem esett, V. István trónralépésekor azonban le kellett mondania korábban viselt királyi lovászmesteri, és országbírói tisztségeiről. Később azonban újra hallunk még róla tárnokmesterként, majd országbíróként is. Az 1274-75 évek fordulóján halhatott meg, egy évvel később, mint egykori ellenfele, a Miskolc nembeli Panyit.
Sikeres birtokszerzési politikája révén meg tudta állítani a rivális nemzetség terjeszkedését, országos tekintélyének és fejedelemséggel felérő családi birtokának egyetlen örököse volt, István, akiben magához méltó fiat nevelt.
István a kor szokásai szerint gyermekkorától bejáratos volt a királyi udvarba, ott nevelkedett apródként. 1281-ben már mint lovag tűnik föl, majd mint Gömör és Borsod megyék főispánja, 1298 és 1301 között pedig atyjához hasonlóan az országbírói tisztséget látta el. 1301 és 1310 között a nádori címet is viselte. Az utolsó Árpád-házi király szolgálatában érte el a legmagasabb méltóságot, akinek halála után helyenként költői magasságokba szárnyaló okirat szerzőjeként írja le, hogy a trónért folyó harcban a cseh Vencelt támogatja. Később minden bizonnyal a bajor Ottó mellé állt, már csak amiatt is, mert egyik fia egy bajor hercegnőt vett feleségül. Végül bölcs éleslátással meghódolt a nápolyi Anjou-k sarjának, Károlynak, 1307. szeptember 3-án keltezett oklevelében már az ő hívének vallotta magát.
Kora és tapasztalata, az ország és az erőviszonyok ismerete fontos emberré tették, de hogy bízott-e benne igazán a király, azt nem tudhatjuk.
Nádori címét élete végéig viselve, utolsó éveit Diósgyőrben töltötte, melyet az itt kiállított oklevelek tanúsága szerint már korábban székhelyévé, rezidenciájává tett. Minden bizonnyal ő kezdte meg a vár szikladombján egy rangjához és méltóságához illő erődítmény építését. 1315-ben még felesége és gyermekei beleegyezésével újabb adományt tett az általa alapított közeli pálos kolostornak, megerősítve őket Csanyik földjének birtoklásában. Ezen oklevél után azonban többé nem hallunk Ernye fia István nádorról. Hosszú és küzdelmes, de sikerekben gazdag életútja végén nagy valószínűséggel a diósgyőri pálos kolostorban lelt nyugalmat.