A zsíros, erősen fűszeres középkori konyha megkövetelte a lakomák lelkét, a bort. Bolgár-török jövevényszavaink (szőlő, bor, seprő) arról tanúskodnak, hogy honfoglaló eleink már a szőlőművelési és borászati ismeretek birtokában érkeztek a Kárpát-medencébe, ahol a kelták, a rómaiak majd az avarok szintén kedvelői voltak a zamatos nedűnek. Az Árpád-korban egyre nagyobb teret nyert a szőlőművelés, már csak azért is, mert a keresztény liturgia, de az egyházi közösségek mindennapi életvitele is igényelte a bort.
Szent Benedek regulája szerint minden bencés szerzetesnek naponta egy hemina, azaz mintegy három deciliter bor járt!
Lényegében kialakultak azok a jelentős bortermő vidékek, melyek a későbbi évszázadokban, és napjainkban is meghatározóak. A legértékesebb a szerémségi bor volt, a Duna és a Száva közti „szigeten” fekvő, latinosan „sirmiumi” dombokon termett bort hajók hozták fel a Dunán Esztergomig, onnan szekereken szállították tovább. Ez már önmagában is mutatja, hogy kitűnő minőségű lehetett, hiszen a középkori szállítási viszonyok közepette könnyen előfordulhatott, hogy a bor zavaros, ihatatlan löttyként érkezett meg rendeltetési helyére.
Középkori szőlőfajtáink beszélő nevei felidézik a régmúlt sokféle borának zamatát: ágosfark, berkenyelevelű, cudarszőlő, fügeszőlő, öreg sárfehér, rózsaszőlő, zöld hajnos…
Nagy Lajos lakodalmáról írják, hogy azon csak úgy patakzottak a pozsonyi borok, de kedvelte a király az itáliai Tramini borát is.
A tokaji borvidék ekkor még nem jelentős: egyes feltételezések szerint a török által feldúlt Szerémségből elmenekült vallon telepesek hozzák magukkal azt a szőlőfajtát, mely már képes az aszúsodásra, és a tokaji borban csillan fel pár évtized múlva a szerémségi bor arany színe.
Diósgyőr lakóinak a 14-15. században a legfontosabb gazdasági tevékenysége a szőlőművelés volt,
már 1315-ből értesülünk arról, hogy Győr falunak szőlőhegye van. A Krisztus Szent Teste tiszteletére szentelt pálos kolostornak számtalan szőlője, sőt Mátyás idejében Miskolcon borkimérési joga is volt. A barokk kori kolostor gazdasági épületei közé tartozott és a közelmúltig állt is a Baráthegy aljában a pálosok présháza, egykori pincéjüknek kör alakú, hegyes sipkás épülete pedig ma is látható a hegyoldalban, a szomjas vándor pedig enyhülést nyerhet az egykori fogadó épületében működő Pálosok kocsmájában…