Lassan maga az udvarlás is kimegy a divatból, az pedig, hogy miből is alakult ki ez a szó, végképp az évszázadok homályába vész. Gondolnánk-e, hogy az udvari, azaz udvarias szerelem volt a férfiúi széptevés sajnálatos módon eltűnőben lévő formájának eredete, mely a középkor királyi, és főúri udvaraiban élte virágkorát. Akár szó szerinti értelemben is, hiszen a virágok nyelve volt ennek az udvarias szerelemnek az egyik szószólója, melynek tárgya ugyan a végletekig eszményített hölgy, valódi célja azonban nem a beteljesülés, hanem a szerelmi epekedés volt. Lágy szellő lengedez, a madarak édes éneket énekelnek, a költők szerelmesek, a hölgyeik pedig (majdnem) elérhetetlenek…így foglalhatnánk össze a középkori lovagi költészet jellemzőit.
„Rózsaregény a könyv neve, s benn szerelem művészete”,
ezekkel a sorokkal kezdődik az a 13. században keletkezett szerelmi kézikönyv, mely hatalmas népszerűségnek örvendett, utal erre az is, hogy 3oo példányban maradt fönn napjainkig. Jócskán próbára tette olvasóit tízezernél is több rímbe szedett sorával, és az allegoriák bonyolult szövevényével alakított, egy csodálatos kertben, a földi paradicsomban játszódó cselekményével. Ez az enyhet adó hely lehetett talán példája Bocaccio-nak is, amikor a firenzei pestisjárvány idején játszódó pajzán történeteinek helyszínét egy, a világtól elzárt kertbe helyezte?
Hogy olvasták-e Nagy Lajos magyar királyi udvarában a Rózsa regényét, arra nincs adatunk. Bocaccio-val azonban személyesen találkozott királyunk, még az első nápolyi hadjárat idején, amikor Veronából, fényes ünnepségeket követően a költő hónapokon át kísérte az ifjú lovagkirály táborát. Ó ha csak sejthetnénk, miről beszélgettek eközben…azonban a középkori Magyarországon még az ábrándozni szeretők sem fantáziálhatnak jelentős udvari kultúráról.
A Diósgyőri vár falai között, és a vizesárkon túl elterülő királynéi kertben a valóságos élet történései zajlottak,
ahol azonban a szerelem talán gyakoribb vendég volt, mint a nyugat-európai királyi udvarokban. A négy saroktornyos királyi rezidenciát megelőző, korai várnak is már királynéi tulajdonosa volt, Nagy Lajos édesanyjának személyében, aki harmadik feleségként végre törvényes örökösöket, öt gyermeket szült, és ha talán nem is szerelemmel, de hűséggel és kitartó szeretettel állt férje mellett egészen annak haláláig. A később illatszerként elhíresült „Magyar királyné vizé”-vel is meglehet, hogy a köszvénytől gyötört I. Károly kínjait igyekezett enyhíteni…
És itt sétált a meleg forrásra épült Királynék fürdője felé a Nagy Lajos által 14 évesen megszeretett, és a pápai engedélyt sem kiváró viharos gyorsaságggal feleségül vett világszép bosnyák Erzsébet, majd itt töltött táncos, víg napokat Diósgyőr utolsó királyi párja, Habsburg Mária és II. Lajos.
Az első és az utolsó királyi pár ezen a vidéken, akik igaz szerelemmel szerették egymást.
Ez a tünde fény a közbülső évszázadokban is fel-felragyogott röpke időre, hiszen Mátyás éppen itt bocsátotta el udvarából néhány boldog év után polgárleány szerelmét, kit ha az urak nem akadályozzák ezt mindenáron, tán feleségül is vett volna. Bizony, járt itt Edelpeck Borbála is, karján a még csecsemő Corvin Jánossal… Melyik királyné, melyik udvarhölgy veszíthette el vajon azt az igazgyönggyel díszített kis arany melltűt, mely az egykori földi paradicsom, a virágoskert egyik kavicsos ösvénye mellett várta, hogy egy régésznő majd a 21. században megtalálja, és tenyerében tartva megemlékezzen a régi idők régi szerelmeiről.