Hosszú évek ádáz küzdelmei előzték meg a Velencei Köztársaság fölött aratott végső győzelmet, és az 1381. augusztus 24-én, Torinóban megkötött békét. Nagy Lajos ezen a békekötésen személyesen nem vett részt – magához rendelte a legyőzötteket, nem is akárhová, hanem a Diósgyőri várba. Szinte azonnal indulhatott a velencei küldöttség, hogy élén az akkor már idős dózséval, szeptember 26-án megjelenhessen a magyar király előtt.
A küldöttséget várva Nagy Lajos minden bizonnyal felidézte a több mint negyedszázadot felölelő háborúskodás eseményeit: amikor a forgandó hadiszerencse a vesztes szerepét osztotta reá, és „ sok emberét és hadiszerét elveszítve seregestül hazatért”, majd amikor ügyes tárgyalás nyomán szövetségesre lelt a pápában is.
Követei elmondták ugyanis, hogy Velence azzal a Szerbiával tárgyal titokban, ahol rohamosan terjed a bogumil eretnekség,
a magyar király azonban meg kívánja védeni a pápa egyházi birtokait. Nem is maradt el a hála, levelében a pápa „ általános főkapitányának, az Úr atlétájának, az Egyház bajvívójának” nevezte őt, és elrendelte a keresztény hívőknek mindenütt felolvasandó imáját „Krisztusban kedves fiunk, Lajos, Magyarország dicső királya” hosszú életéért és utódainak bőségéért.
Emlékezetébe villantak egy korábbi dózse választásának körülményei: akkor történt ez, amikor a magyar csapatok velencei területre lépve Treviso várát ostromolták. Egy futár kért áteresztést a magyar seregen, aki hírt hozott arról, hogy meghalt a velencei dózse, és helyébe éppen az ostromlott vár kapitányát, bizonyos Givanni Delfino-t választották. A várból egyedül kilovagló kapitány bántatlanul kelhetett át az ostromlók táborán, majd azt vette észre, hogy kis lovascsapat kanyarodik mögé: a magyar király testőrei kísérték tovább útján.
Itt történt az is, amikor merényletet terveztek ellene.
Egy trevisói nemes megfigyelte, hogy reggelente amint elrendezte csapatai dolgát, a magyar király elvonul egy folyóparti majorba, ahol egyedül üldögél, levelezését intézve. A terv az volt, hogy két társával együtt megközelítik, és egy alkalmas pillanatban hurkot vetnek a nyakába, majd gyorsan eleveznek vele. A nemes meg is tette ajánlatát Velencének, jutalmul 12 000 aranyat és Castelfranco várát kérte. Hogy képes volt-e a Köztársaság is a lovagiasságra, nem tudjuk. Mindenesetre a tervért nem fizettek, így az füstbe ment. Azt azonban már nem mulasztották el, hogy majdan a békekötéskor mindezt megemlítsék…
Annál a békekötésnél, melynek külön rendelkezéseként a Velencei Köztársaság kötelezte magát arra, hogy függősége jeléül minden vasár- és ünnepnapon felhúzza a Szent Márk téren a magyar király lobogóját.
A Diósgyőrben járt velencei küldöttség emlékét őrzi talán egy kevéssé ismert emlék, a középkori eredetű Avasi templom stallumának apró intarzia-képe. Egy felemelt fejű, koronás oroszlán látható rajta, lábai előtt egy hosszú, gombban végződő zászlórúdon az Anjou-liliomos zászló lobog.
Lehetséges, hogy a stallum a Diósgyőri vár kápolnájából került az idők során ide…?