Sétálok a vár falain belül. Teremből ki, terembe be, toronyba föl, toronyból le, lépcsők, lépcsők, küszöbök. Ajtók nyílnak meg előttem és záródnak mögöttem. Kúszik a napfény a falakon, szememmel incselkednek az aranyszínű sugarak az ablakokon keresztül. Sok-sok terem, sok-sok történet. Képek a falakon, királyok, királynék vetik reám tekintetüket. Magamban hordom őket, lelkem egy része hozzájuk kötődik. Itt éltek ők is egykoron, koptatta finom bőrcipőjük talpát a téglapadló. Éreztek, imádkoztak, táncoltak, ettek-ittak, hadakoztak és szerettek. Mikor róluk mesélek, mikor történeteiket osztom meg másokkal, mindig kérem a hallgatóságot, hogy arra gondoljanak, bár királyi személyekről beszélünk, de ők maguk is emberek, s ahogyan mi járjuk most Diósgyőr várának termeit, egykor ők maguk is így cselekedtek, s kitudja éppen mi körül forogtak gondolataik, mi lobogott a saját lelkükben…