Amikor Sánta Károly, nápolyi király feleségül vette V. István magyar király leányát, Máriát, kezdetét vette a két uralkodóház közötti öröklési rend szövevényes története. Ennek révén került sor arra, hogy 1308-ban a nápolyi Anjou Károly fejére kerülhetett a magyar korona. Miután pedig Nápolyban csak egy leány, Johanna maradt utódként, a magyar király személyesen vitte oda akkor 6 éves, másodszülött fiát, hogy pápai engedéllyel összeházasodjanak, így érvényesüljön most visszafelé a jogos trónigény. Az akkor uralkodó Bölcs Róbert azonban halála előtt 4 nappal megváltoztatta a végrendeletét, és Johannát jelölte meg egyedüli örököseként, Endre magyar királyfi, címe szerint calabriai herceg, csak mint a férje szerepelhetett a továbbiakban.
A felserdült Johannát maga Bocaccio nevezte „ördöggel incselkedő nőszemélynek”, akinek már nem volt ínyére az udvara által is lenézett Endrével való közös uralkodás. A rossz hírek Budára is eljutottak, így ír az eseményekről a korabeli történetíró, aki valószínűleg szemtanúja is volt az eseményeknek.
„Endre király azonban még mindig nem uralkodott Apuliában. Erzsébet úrasszony, a két király anyja tehát Károly király halála után megfogadta, hogy meglátogatja a szentek ereklyéit, s tiszteleg Péter és Pál apostolok küszöbén. Nem térítette el ettől asszony volta, nem ijesztette el a hosszú út fáradalma, nem rémítette meg a tenger sokféle veszedelme, hanem mennyei oltalomra bízva magát, égi vágytól felgyulladva, az úr 1343-ik évében Szentháromság ünnepén (július 21-én) Visegrádról férfias lélekkel útnak indult Itália felé. Tisztes háznéppel, úrasszonyok és nemes leányok, bárók, lovagok és udvarnokok sokaságával, számos nagy felszereléssel ment és vonult ki, királyi méltósághoz illően. Költségekre 27 000 márkát vitt magával tiszta ezüstben, és 17 000 márkát a legtisztább aranyban. Fia, Lajos magyar király úr még 4 000 igen jó arany márkát küldött utána. Mintegy félköbölnyi forintja is volt, sok apró dénárja pedig az ország határáig. Nagyon tisztes és hasznos szolgálatot tettek a velenceiek is a királynénak. Saját költségükön ugyanis az egész tengeri útra buzgón két gályával szolgáltak az úrasszonynak. Igen nyugalmas úton érkezett Apuliába: elébe jött fia, Endre király hitvesével, Johanna királyné asszonnyal. Nagy díszes ünnepséggel fogadták Erzsébet királyné asszonyt, s örvendezés közepette vonultak be mindnyájan Nápolyba….”
A nyájas fogadtatás azonban színlelés volt csupán Johanna részéről:
„Mialatt tehát a királyné Nápolyban időzött, s látta, hogy menye, Johanna asszony emberi mértéket meghaladóan gőgös és nagyratörő, megkívánja a világi megtiszteltetést, férjétől, Endre királytól megvonja a királyi tiszteletet, azt egészen magának követeli, sőt többet mint ami megilleti, s csak arra törekszik, hogy Endrét megfossza a koronától és az országtól – amint ez be is következett: felindult Erzsébet királyné szíve, mert a fájdalom hegyes fullánkja érte… a pápa úr alakoskodott, és nem akarta hozzájárulását adni a nevezett király megkoronázásához, látta a királyné és tanácsa, hogy hasznosabb lesz hazatérniök, mintsem céltalanul és hiába ott időzni. Az Úr 1344-ik évében, Szent Mátyás apostol ünnepe (február 24. ) táján Endre fiát épségben és egészségben hagyva Apuliában, egész kíséretével Nápolyból Magyarország felé indult…. elindulásának évfordulóján érkezett vissza palotájába, Visegrádra.”
Korabeli olasz krónikák tudni vélik, hogy a királyné egy zöldköves gyűrűt adott fiának, melyről az a hír járta, hogy megvédi viselőjét a mérgezéstől:
az anyai szívet nem lehetett alakoskodással megtéveszteni. 1345. szeptember 19-én azonban bekövetkezett, amitől mindenki tartott: ellenségei egy vadászat alkalmával éjjel kicsalták Endrét a szobájából, és vad küzdelemben végül egy hurokkal megfojtották, testét pedig az erkélyen át a kertbe dobták.
„Siralmas és szörnyű a néhai nemes fejedelemnek, Endre úrnak, Jeruzsálem és Szicília királyának, Lajos magyar király testvéröccsének a halála… orgyilkosok fojtották meg és pusztították el Aversa városában. Magyarországon nagy gyász és siralom támadt. Maguk az orgyilkosok meg is lakoltak bűnükért. A hatalmas és tekintélyes Novelli gróf, a király rokona és híve szekérre köttette s a tartomány összes falvaiban meghurcoltatta őket, azután testüket tüzes vasakkal tépette, hasogattatta, szaggatta, végső gyötrelemmel, rút halállal pusztítva el őket. Öccsének halála kimondhatatlan heves fájdalmat okozott Lajos királynak: fájdalmasan és aggódva gondolkodott a bosszúállásról, hogy ez a förtelmes bűn megtorlatlan ne maradjon. „
A magyar krónikás nem említi Johanna bűnösségét a tett végrehajtásában,
csak azt, hogy új férjével, Tarantói Lajossal a magyar király jövetelének hírére elmenekült. Más források tudni vélik, hogy ő maga zárta kulcsra az ajtót a gyilkosaitól már-már megmenekülő Endre előtt.
Lajos király pedig diadalmasan végigvonulva seregével Itálián „ … bevonult Nápoly városába, ahol nagy ünnepélyességgel és örömmel fogadták. Ettől fogva Magyarország, Jeruzsálem és Szicília királyának nevezte magát. Míg itt tartózkodott, nyomozni kezdte, kik bűnösök és részesek öccse, Endre király halálában… a durazzói herceget bűnösnek találta, s Aversa városában, Endre király palotájában – amelyben akkor lakott, amikor megfojtották és megölték – lenyakaztatta… az ismeretes mondás szerint, aki nyíltan nem fordul szembe a gaztettel, titkon részt is vesz benne… Végül Lajos király számos hadinépével vissza akarván térni Magyarországra, Nápoly városában saját felsége képében a nagyságos és serény Lackfi István erdélyi vajdát országos főkapitányul, és a német wolfhardi Wolfhardot kapitányul rendelte, s azután visszatért Magyarországba.”
Magával vitte Johanna időközben megszületett gyermekét is, akit öccse fiának ismert el, bár voltak akik kételkedtek ebben.
Távollétében azonban Johanna és férje visszatért Nápolyba, mire Lajos király késedelem nélkül hajóra szállt, majd hamarosan özönlött utána hadinépe is. Az első nápolyi hadjárat diadalmenete után kemény harcok és ostromok árán vonult be újra Nápolyba, miközben Canosa di Puglia és Aversa ostromakor maga is súlyosan megsebesült. Felgyógyulása után immáron Lackfi Endrét hagyva országos főkapitányul, a magyar király újra hazatért országába.
Néhány év múltán a pápa ismételt kérésére visszavonta hátrahagyott, és Johannával folyamatosan harcoló seregeit, és „ mint az egyház alázatos és engedelmes fia, a pápa úr kezére adta az országot, valamint a várakat, erősségeket és földeket, melyek a birtokában voltak. Az országhoz való jogát azonban változatlanul fenntartotta.”
Így ért hát véget a két nápolyi hadjárat: a legfőbb bűnösnek tartott Johannát nem érte utol a bosszú, de Lajos király halála előtt 4 hónappal még eljutott Budára a hír, hogy a pápai segítséggel trónján maradt, de kétszínű politikája miatt börtönbe vetett, gyűlölt ellenséget fogságában megfojtották.
Micsoda történet! Harc a legvégsőkig az öröklésért, hitszegés, ravasz diplomácia, gyilkossággal végződő házasság, bosszúálló hadjáratok, egy gyermek túszul ejtése, vagy megmentése? Egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, vagy jogos elégtétel? Netán megfontolt cselekvés, hiszen Durazzói Károly nem volt más, mint Johanna húgának, Máriának a férje, aki maga is örökölhette volna a trónt, és akivel kapcsolatban szövődtek már házassági tervek… Vér és rengeteg anyagi áldozat… Még Lajos király atyja vette fel a pápa hallgatólagos beleegyezésével a „ Salerno fejedelme és az Angyalhegyi javadalom ura” címet, maga Lajos pedig a „Szicília és Jeruzsálem királya, Apulia hercege és Capua fejedelme” titulusokat. Mindezek 1352-re elkoptak intitulációjából (önmegnevezéséből)…
Arany János a következőket jegyezte föl: „ e nápolyi történeten a művészet átka fekszik. A tárgy olyan, amiből semmit se lehet csinálni: Endre egy silány fráter, Johanna 100 évig él, Lajos portyázásai semmi eredményre nem vezetnek. Ki csinál ebből valamit? „
Azután mégis megszületett a Toldi-trilógia…