Királynék… különleges helyzetű, irigyelt asszonyok. Ám az ékköves koronák, a pompás ruhák mögött ott volt a valódi élet. Melyikük hogyan élte meg, áldásként vagy sorscsapásként azt, hogy megkoronázták? Tudtak-e élni azokkal a lehetőségekkel, melyek révén mégis részük lehetett a boldogságban, habár a királyi házasságok a legritkább esetben köttettek szerelemből? Mit jelentett a boldogság egy középkori királyné számára? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ keresni, miközben a Diósgyőri vár életében szerepet játszó királynék életsorsát követjük. Ha szerencsénk van, rendelkezésünkre áll a korabeli okleveles adatok mellett képi ábrázolás is, de megpróbáljuk amolyan „női ösztönnel” a történelmi események mögött megkeresni az azokban szereplő hús-vér embereket.
Łokietek Erzsébet
A Képes Krónika miniátora szemmel láthatóan igyekezett portrészerűen megfesteni alakjait: akár személyesen is ismerhette az egykori lengyel hercegnőt, akit sudár, szőke hajú leányként ábrázolt abban a jelenetben, amikor bemutatták őt a magyarok királyának. Két idősebb lovag kíséri, egyikük át is karolja a köpenybe burkolt alakot, aki bár lehajtja a fejét, még így is magasabb jövendőbelijénél. 15 éves lehetett ekkor, I. Károlyt 32 évesen szólította fel maga a pápa, hogy miután eltemetett három ifjú feleséget, a kicsapongó élet helyett foglalkozzon inkább a nősüléssel és utódok nemzésével. Hamarosan három fiú (és valószínűleg két leány, akiknek sem nevét sem későbbi sorsát nem ismerjük) nevelkedett a királyi udvarban. A királyné erős, egészséges teste elszánt és határozott lélekkel párosult. Nem mindennapi életéről, jellemének legfőbb vonásairól számtalan adat felhasználásával nyerhetünk képet.
Az odaadó feleség
Mindenkor férje mellett állva a háttérből figyelve az eseményeket, időnként tevékenyen is részt vett azokban, így részt vállalt a Visegrádi királytalálkozó előkészítésében és lebonyolításában. Személye révén fűződtek szorosra a magyar-lengyel kapcsolatok. A nevéhez köthető „Magyar királyné vize” nevű rozmaringos oldat talán a királyt élete utolsó éveiben gyötrő köszvény fájdalmainak enyhítésére született.
A gyermekeit féltő anya
Négy ujját áldozva kezeivel védte gyermekeit a rájuk rontó Zách Felicián ellen. Zokszó nélkül engedte kisebbik fiát messze földre, hogy az majd elfoglalja a magyarországi Anjou-k jogos nápolyi örökségét, azonban férfias lélekkel, a tengeri úttól sem riadva kelt útra 10 év múlva, amikor Endrét veszély fenyegette.
A társuralkodó
Férje halála után elérkezettnek látta az időt, hogy tapasztalataival 17 évesen megkoronázott fia mellé álljon, és személyes jelenléttel vegyen részt a bel- és külpolitikában. Minden bizonnyal ő cserélte le azonnal a legfontosabb tisztségek viselőit, okleveleket adott ki, a bíráskodásban már szokásosnak mondták a szerepét. Amikor fiát lengyel királlyá koronázták, kormányzóként uralkodott helyette.
Az egyház buzgó híve és támogatója
Az óbudai klarisszákhoz fűződő szoros kapcsolata mellett jelentősen támogatta a többi egyházat is. Személyesen járt közbe Szent Margit kultuszának erősítéséért, részt vett a legfontosabb zarándoklatokon. Nápolyi útját is összekapcsolta a római zarándoklattal, miközben magával vitte az ország teljes aranykészletét és ékszerek sokaságát, gazdag adományokkal támogatva útja során a templomokat. Végrendeletében egyházi könyvekről is rendelkezett, minden bizonnyal tudott latinul olvasni.
Az építészet és a művészetek támogatója
Építési kedve leginkább Óbudán, a számára kijelölt lakóhelyen bontakozott ki, de talán Diósgyőrben is tetten érhető befolyása, miután a vár éppen azokban az években épült, amikor a király különféle hadjáratok miatt keveset tartózkodott az országban. Itáliai utazása nagy hatással lehetett mecénási tevékenységére, így az egész Anjou-kori művészetre, azonban ebből a korszakból fájdalmasan kevés a reánk maradt ötvösmű és egyéb művészeti alkotás.
Megözvegyülve nem vonult kolostorba, mint ahogy a kor szokásai szerint illet volna. A Nagy Lajos által kiadott oklevelekben rendre olvashatjuk a következő szavakat: „fenséges anyánkkal egyetértésben”, ebből azonban inkább a kölcsönös szeretetre és tiszteletre következtethetünk, mint arra, hogy egyeduralkodó kívánt volna lenni. Határozott, ám megosztó személyiségként egy ízben arra ösztönözte a nemeseket, hogy megjegyezzék, döntésüket a királynétól való félelem miatt hozták. Csaknem fegyveres konfliktust eredményezett IV. Károly cseh királynak magyar követek előtt tett megjegyzése (… hát ez a vénasszony még mindig belekotyog mindenbe? melyben oly jelzővel illette az anyakirálynét, hogy azt az eredeti szöveg fordítója nem is merte leírni.
Az elmondottak egy rendhagyó sorsot rajzolnak elénk, egy olyan asszonyét, akinek az a bizonyos boldogság egy tevékeny élet révén lett osztályrésze. Közel 60 éven keresztül gyakorolt befolyást a magyar királyság életére, miközben úgy élt a lehetőségeivel, hogy egyes történészek szerint fiához hasonlóan ő is megérdemelné a „Nagy” jelzőt.