A kor egyik leggazdagabb családjának sarja, aki négy éves korában anya nélkül marad. Még nincs tíz, amikor őt és nővérét is eljegyzik, a kézfogóra azonban még várnak, majd a valóságos házasélet megkezdésére is, míg be nem tölti a 16. életévét. Férje, Luxemburgi Zsigmond 24 évvel idősebb nála. Egy év múlva megszületik egyetlen gyermekük, Erzsébet. A magyar mellett hamarosan fejére kerül a német és a cseh királynéi korona is. A király gyakori távollétében részese a kormányzásnak, királynéi birtokai egyre gyarapodnak, melyek jövedelmével jól gazdálkodik, állandó pénzzavarban lévő férjének is gyakran kölcsönöz… hosszú életének utolsó éveit mégis száműzetésben tölti. Milyen boldogságot keresett, és megtalálta-e vajon a királyné, akit a népmondák Ekebontó Borbálaként minden rossznak a megtestesítőjeként emlegetnek?
Egy királyi esküvő, melyre maga a vőlegény invitálja a vendégeket
„Hermann úrnak, Cilli és Zagorje grófjának leányát, a nemes Borbála kisasszonyt a házasság jogán kívánjuk magunkhoz kapcsolni feleségként és országaink királynéjaként, ami Szent Miklós ünnepén Fehérvárott fog történni.” Az eseményen Borbálát az esztergomi érsek koronázta meg, és fejére a szokásokkal ellentétben nem a királynéi, hanem a Szentkoronát helyezték. Politikai frigy volt ez, megerősítése a Cillei családdal való kapcsolatnak, akik pénzzel és fegyverrel segítették annak idején Zsigmond helyzetének stabilizálását. Néhány hónappal előbb vette nőül a másik Cillei lányt, Annát Garai Miklós, Zsigmond legfőbb híve, három évtizeden át nádora. A szövetség gyűrűje szorossá vált.
Házasságtöréssel vádolva
Zsigmond életrajzírója, Eberhard Windecke sorai: „midőn Zsigmond a német tartományokból Magyarországra visszatért, Borbáláról igen goromba rágalom jutott a fülébe. Ennek köszönhetően… sem látni, sem hallani nem akarta… a királynénak Váradra kellett mennie, lányával és szerény kísérettel, hol olyan állapotok uralkodtak, hogy mindannyian megbetegedtek, mivel sem kenyeret sem bort nem vehettek magukhoz… tetvesek és piszkosak voltak”. A részletekről a szerző szemérmesen hallgat, azonban elhullajtott adat-morzsákból összeáll végül egy lehetséges félrelépés története. Nem más kel azonban Borbála védelmére, mint Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa (aki máshol meglehetősen kritikus hangot üt meg): „De ahogy Zsigmond nők után sóvárgott, úgy kezdett ő is mást szeretni, mivel egy hűtlen férj hűtlen feleséget terem.” Jean de Montreuil humanista tudós, és magyarországi követ szintén Zsigmondot hibáztatta: „Halandók között nem volt engedékenyebb férj, mint ő, mert nem csak, hogy hagyta, hogy felesége azt csináljon amit akar, hanem még bátorította, hogy nyilvános táncokban vegyen részt, minden férfival csevegjen, és oly nagy nyájassággal megérintse, hogy nyíltan mondogatták, hogy aki nem ismeri őt, nem királynénak, hanem alantas mesterséget űző nőnek tartaná.” Ismerve Zsigmond gáláns kalandjait, tudósítás lehetne ez egy mai szóval nyitott házasságról, ám a hiúságában sértett férj mégis úgy dönt, hogy csak az ő irányából szabad az út (és a vásár).
A megbocsátás
A száműzetés nem tart sokáig, hónapokig csupán. Amikor újra találkoznak, Borbála térdre ereszkedve kéri a megbocsátást, azonban Zsigmond csak akkor enyhül meg, amikor a lánya odamegy hozzá, akit nagyon szeret. Kapcsolatuk a továbbiakban harmonikusnak látszik, közös tartózkodási helyeik is erre utalnak: 1430-ig Zsigmond szinte állandóan úton van, és Borbálát rendre mellette találjuk. Elkíséri a cseh hadjáratra, természetesen ott van gyermekük pozsonyi esküvőjén 1421-ben, majd elkíséri férjét Morvaországba és Erdélybe. Találkoznak Ulászló lengyel királlyal, és közösen vesznek részt a huszitákkal való tárgyalásokon is. 1430-tól azonban nem követi férjét, nincs ott, amikor Milánóban itáliai királlyá, Rómában pedig német-római császárrá koronázzák. A köztük lévő kötés azonban él, amikor öt esztendei távollét után találkoznak, „mintha egyáltalán nem fájna a lába” úgy siet asszonya felé az idősödő király.
A tehetős királyné
A száműzetésekor Zsigmond elveszi Borbála szlavóniai jószágait, és ezek helyett később újakat ad neki. Kezdettől királynéi birtoka Óbuda, Kecskemét és a Csepel-sziget, ezek mellé hatalmas és értékes területeket kap Felső-Magyarországon. Trencsén, Zólyom és Liptó megyéket összesen 15 várral, a felvidéki bányavárosok nagy részét, jelentős uradalmakat Heves, Gömör, Nógrád és Hont megyékben, övé lesz Diósgyőr is, ahol 1435-ig szinte folyamatosan és szívesen tartózkodik. Másik kedvelt lakóhelye Végles, ahol jelentős építkezéseket is folytat. Fennmaradt egy itt keltezett levele, melyben Sajószentpéteri Tamás deákot kéri, csináltasson számára egy ötvösremek kancsót, a diósgyőri pálosok kancsójának mintájára. Csak akkor hagyja el itteni birtokait, amikor Budára utazik, hogy személyesen vegyen részt az országos ügyekben.
Az összeesküvő
A kezdetektől nem kedveli vejét, Habsburg Albertet, és mindenáron meg akarja hiúsítani utódlását, bár ezt Zsigmond (talán tudván, hogy nem születik több gyermekük?) korán elrendezi. Királynéi hatalmának megőrzését a fiatal lengyel király, Ulászló megválasztása mellett látja biztosítottnak. Birtokait is félti, tart a lengyelekkel való békétlenségtől, tudván, hogy ők sem állhatják a Habsburgokat. A szervezkedésre azonban fény derül, és Zsigmond még a halála előtt elfogatja, így kerül sor arra, hogy fogolyként kíséri férje tetemét Znojmo-tól Pozsonyig. A megkoronázott Alberttel kényszerűségből kibékül, de hamarosan mégis ellene fordul. Miután megfosztják magyarországi birtokaitól, először Lengyelországba menekül, majd ott sem érezve biztonságban magát, Csehországban lel menedékre.
Az alkimista
Csehországi magányában fordul az alkímia, jelesül az aranycsinálás felé. Mi vonzza vajon, a régi gazdagság visszaszerzésének vágya, vagy mindig tevékeny természete új tudás után vágyik? Ezeknek az ismereteknek a megszerzése nagy dolog egy nő számára ebben a korban, de Borbála soha nem riadt vissza attól, hogy férfiak dolgába avatkozzék. Johann von Laaz (latinosan Lasnioro) cseh alkimista leírja személyes találkozását a száműzött, özvegy királynéval. „Sokfelől hallottam, hogy a fenkölt emlékű Zsigmond király neje a természettudományokban járatos, felkerestem őt, és megnéztem kissé művészetét, melyben finom asszonyi ravaszság nyilvánult meg. Szemem előtt vett kénesőt, arzént és más anyagot, amelyet megnevezni nem akart, és ebből egy port készített, amelytől a réz fehér lett. Olyan arcot hagyott hátra, mint az ezüst. Ezzel sok embert megcsalt. Egy más alkalommal aranyat és ezüstöt cementált. A fém olyan volt, mint a legtisztább arany, de ha megolvasztották, újra elvesztette színét. Sok kereskedőt vezetett így félre. Amidőn én a sok csalást láttam, szemrehányást tettem neki. Börtönbe akart vetni, Isten azonban megsegített, mert békével távozhattam.”
13 év telik még el, mire az egykor gazdag és a hatalmat is birtokló királyné jobblétre szenderül. Ha hihetünk a cseh alkimistának, nem voltak ezek sem egyszerű évek, de talán volt ideje elrévedni azon, mennyi jóban volt része, és mikor voltak boldog pillanatai. Talán a hamar véget érő gyermekévek jelentették a boldog időt? Vagy királynénak lenni Zsigmond oldalán, bár Ő egyre többet volt távol állandó diplomáciai utazásain? A pillanatnyi mámor, az a bizonyos félrelépés? Szépsége, melyről még nem is ejtettünk szót, még teljében lehetett jóval idősebb férje halálakor. Azonban, mint láttuk, a királynéi hatalmát, és a birtokait féltette leginkább. Ha része volt abban a bizonyos boldogságban, akkor azok az évek hozták meg számára, amikor okosan gazdálkodva hatalmas vagyonra tett szert. Ezekből az évekből pedig jó néhányat a Diósgyőri várban is töltött.