A karácsonyi ünnepkör a Háromkirályok, majd Vízkereszt ünnepével a farsangba torkollott. Nagy, muzsikás dínom-dánomok követték egymást, pogány hagyományokat őrző népszokások évada volt ez, a bolondok és a bolondságok ideje. Budán még kakasviadalt is bámult a nép, de víg élet zajlott az ivókban is. Már a kocsmabéli mulatságok neve is sokatmondó: Iszákosok miséje, Szerencsejátékosok miséje, A Szent Forintért való evangélium. Nem csoda, hogy az 1382.évi esztergomi zsinat megtiltotta a papi embereknek, hogy részt vegyenek ezeken a vigalmakon.
A farsangi napokban utcabálokon, maszkát öltve mulatott a nép.
Miközben az urak lovagi tornát vívtak, jókedvű apródok és diákok fejükre csúfondárosan fazekat illesztve, hasukra párnákat kötve, suhángokkal püfölték egymást, nézőik nem csekély örömére.
Jó előre felkészültek a farsangolásra a királyi udvarban is. 1486 őszén azonban arról értesíti Beatrix királynét nővére, Eleonóra ferrarai hercegasszony, hogy megbetegedett az udvari álarckészítője, bizonyos Zampolo da Viola. Nem küldhet tehát, mint szokott, maszkákat a közelgő ünnepre. Később mégis érkezett 56 különféle álarcos jelmez a hercegasszony fia, Esztergom ifjú érseke, Estei Hippolit számára. A fennmaradt lista szerint akadt köztük szakállas vörös és fekete maszka, szerecsen és aggastyán jelmeze, hat leány és hat fiúöltözet, hat nagyszakállas spanyol, és tíz beretvált arcú apródálarc is. A kísérőlevél utasítást tartalmazott arra vonatkozóan, hogy juttasson ezekből Hippolit Mátyás királynak, de még Corvin Jánosnak is. Arról azonban már nem szól a fáma, hogy magára öltötte-e valamelyiket Mátyás 1487 farsangján?
II. Lajos számadáskönyvének 1525. február 27-i bejegyzése alapján azonban megtudjuk, hogy fiatal királyunk élete utolsó előtti farsangjára egyenként két aranyért elefántoknak, és más szörnyalakoknak a maszkáit készíttette el.
Ő maga olyan Lucifer-jelmezben jelent meg, mely ökörszarvakkal és gólyacsőrrel ábrázolta az ördögöt.
Később így írt erről Szerémi György, amikor a mohácsi csata után megtalálták II. Lajos holttestét: „…mert gyermekkorától fogva rosszra szoktatták, minden évben, farsang utolján, húshagyókor a Rossz Szellemek Fejedelmévé tették…Jelmeze isten és minden szentjei ellen való vétség volt…”
Akit pedig azzal vádoltak, hogy az élvezetek és a szenvedélyek korai megismertetésével rossz útra vitte az ifjú királyt, nem volt más, mint a nevelője, Brandenburgi György. Ugyanerről a farsangról ő így emlékezett meg:
„…a király udvara szörnyűségesen szegény. De én mégis jól farsangoltam. Én és Krabát (az egyik udvari kamarás) lóháton vívtunk meg egymással. Krabát Ördög volt, én Vadember. Nos, a Vadember lefordult a lováról, és orra bukott. Azután jött a tánc. Én tizennyolc jelmezessel jöttem elő, hegyes orrú piros cipőkben, amilyeneket régen viseltek. Egy öregecske atyó pedig bottal a kezében, fából készült sarukban valami furcsa táncot járt…”
A Vadember jelmeze nagy divatnak örvendett, ábrázolása feltűnik kódexek lapszéldíszein, korabeli kályhacsempéken és kőfaragványokon.
A Diósgyőri vár nagy ebédlőpalotája egyik boltozati zárókövéről is egy lombkoszorús torzfő mosolyog reánk, talán egy régi farsangra emlékeztető maszka, nagy királyi mulatságok kőbe merevedett tanújaként.