Amint megszáradt a tinta a békét ratifikáló okmányon, Velence követei és a király elhagyták a Diósgyőri vár északkeleti tornyának első emeleti szobáját. Ezt a helyiséget kedvelte leginkább Nagy Lajos, csendes elvonultságban itt töltötte a legtöbb időt diósgyőri tartózkodásai során. Ide már csak az ő engedélyével léphetett be a Lovagtermet és a keleti palotaszárnyat összekötő szobából, aki szólni kívánt vele. Most a Velencei béke titkos záradékát beszélték itt meg a legszűkebb körben, Remete Szent Pál testereklyéjének kiadatását. Az aláírás után a velencei dózse követte kíséretével a testőrei által körülvett királyt, a sort pedig Alsáni Bálint pécsi, és Horváti Pál zágrábi püspök zárta. Ők voltak egy udvari vitézzel, Pásztói Domonkos fia Jánossal együtt a magyar király küldöttségének vezetői az öt hónapon keresztül zajló béketárgyalásokon is, melyeket azután lezárt a Torinóban megkötött egyezmény. Alsáni Bálint latba vetve minden diplomáciai tehetségét és jogi tudását, közvetített a végsőkig megalázott Padova és Velence között, majd tárgyalt Zára, Velence, Genova, Padova, Bologna, az Aquileiai patriarchatus és Udine egyházának követeivel.
Most néma főhajtással vette tudomásul, hogy Horváti Pállal együtt őt érte a tisztesség, elmenni Velencébe, és titokban elhozni az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend névadó szentjének ereklyéjét.
A Lovagteremben némán várakozó tömeg megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kinyílt az ajtó, és feltűnt a király, arcán elégedett mosoly ellensúlyozta határozott tekintetét. A velenceieken kívül itt voltak az ország nagyjai: László váradi, János csanádi püspökök, György boszniai prépost, Cudar Péter galíciai vajda, Bebek György királynéi tárnokmester, Bebek Imre dalmáciai és horvátországi bán, mind-mind kíséretükkel.
Az udvarmester szavára a király és vendégei a Lovagtermet elhagyva a teljes nyugati szárnyat elfoglaló két ebédlőpalotába vonultak, ahol végre oldódhatott az órák óta tartó feszültség.
A nagyobbik teremben már reggel felállították a főasztal fölé a baldachint, kifeszítették az Anjou-liliomokkal díszített kárpitot, melyet a díszes szőnyegekkel, asztalneműkkel és edényekkel együtt Budáról szállítottak ide. Itt Nagy Lajos foglalt helyet főembereivel, a kétoldalt elhelyezett asztaloknál elsőként a velencei küldöttség ült le, majd rangja szerint a teljes vendégsereg. Kék szövött csíkkal díszített terítők borították a kisebb teremben is a bakokra helyezett asztallapokat, melyeken ropogós héjú cipók várták, hogy felszolgálják a lakoma fogásait. Arra érdemes ifjak álltak készenlétben, hogy korsóikból a pálos szerzetesek borát kínálják, melyet erre az alkalomra küldetett a közeli rendház perjele.
Bár a hegyek mögé lassan már lebukni készült a nap, és szelíd őszi fény szűrődött be az ablakfülkék felől, a teremben már befűtöttek a sarokban emelkedő, királyi pompájú kályhába. Minden szem csodálattal tapadt a karcsú, mérműves oromzatú, szőlőleveles csempékkel, mesés állatalakokkal díszített mestermunkára, melynek vállán lovagok álldogálltak körben, karddal és pajzzsal a kezükben.
Amint az udvari apródok körbehordták a kézmosó tálat és a törlőkendőt, megkezdődött a lakoma.
Az apró szárnyasokat követték a Bükk rengetegének minden vadjai, szarvas, vaddisznó és bölény húsa, a velencei követek ínyét is kényeztető, fűszeres mártásokkal.
Egy 14. századi, velencei dialektusban íródott receptgyűjtemény, a „Libro per cuoco” őrizte meg a Torta Ungaresca, azaz Magyar torta/sütemény leírását. Nem édesség volt ez, 18 hártyavékony tésztalap közé hagymával és sok fűszerrel vegyített kappan- és sertéshúst töltöttek.
Természetesen nem állíthatjuk, de akár úgy is történhetett, hogy a velencei követek itt, Diósgyőrben kóstolták ezt a különleges fogást…