Füstszagú novemberi köd ereszkedett a várra. Lomhán nyelte el a négy magas tornyot, hogy aztán lassú hömpölygéssel az udvar fölötti loggián haladjon tovább, sűrűjén alig világlott keresztül az ablakokból kiszűrődő gyertyafény. A teremben utolsót sercent a lúdtoll, csak egy nehéz sóhaj rezgett még a levegőben. Mátyás két öklére támasztotta homlokát, gesztenyeszín dús haja eltakarta arcát. Olvasd! Szólt az írnoknak, továbbra sem emelve fejét, mint aki nem akarja látni, amit hallani kénytelen.
„Mi Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország, stb. királya tudatjuk levelünkkel mindazokkal, kiket illet. Amikor mi mintegy négy éve Ausztriában fölséges fejedelmi urunknál, Frigyes római császárnál, a mi kedves atyánknál időztünk, történt, hogy vidéken volt alkalmunk megtapasztalni azt, ahogyan a nemes Borbála asszony, a steini Hans Edelpeck leánya, az apa, az anya és barátaik nekünk fontos ügyeinkben és szükségünkben hűségesen szolgáltak.”
Az a februári hóförgeteg ott Bécs mellett, Stein ismeretlen, erdős vidékén.
A tűz melege a házban, ahová jó emberek az eltévedt vadászt kísérték, a szívesen kínált étel és ital, és egy tekintet csillag-ragyogása, melyet a király látni kívánt ezentúl nap, mint nap. A leány, akit magával vitt Budára. Akivel először élte meg az együttlét gyönyörűségét. Rég sírjában porladt már a gyermek-feleség, a korán megfogant csecsemővel együtt… röpke ölelések, pillanat-leányok, mert férfivá érve is mindig tisztelte az asszonyok erényét, ez volt egy király jussa hosszú éveken át. De ezt a nőt olyan királyi pompával vette körül, mint egy valódi feleséget. Széltől is óvta, lélegzetét is vigyázta.
„Ezért mi a nevezett Borbála asszonynak, aki nemes erényekkel ékesítve és udvari magatartást tanúsítva jelent meg előttünk, és királyi Magyarországunkon az ő erénye előttünk tetszést nyert, amelyek minket arra indítottak, hogy neki királyi adományt tegyünk…”
Három év a meglelt nyugalmas szigeten, ahová mégis bezúdul a vihar szele.
Amikor megszületik szerelmük gyümölcse, megszólalnak, akik eddig hallgattak, és hangjuk egyre erősebb: az udvartartás, a főemberek. A Hunyadiak származása Erdély hegyeinek ködébe vész, királyi házból vett feleség köszörüli csak ki ezt a csorbát! Ezt kívánja az állam érdeke. Egy király mindent megtehet, és mégsem. El kell bocsátania Borbálát az udvarából. De még belátható távolságra, ahol azonban a város német nyelvű polgársága révén mégis otthonosan érezheti magát. Kilenc napja járt ott, ahol biztonságot és jólétet kíván teremteni engedelmes asszonyának, aki itt van most még vele Diósgyőrben, a fél éves gyermekkel együtt.
„… Besztercebánya városunkban egy kőházat, egy bányát és egy majorságot ugyanott, valamint Szent Jakab, Podlavicz, Rechka, Mayer- és Ulmanfalva és Németfalva nevű Zólyom vármegyebeli falvakat, amelyek mind a nevezett házhoz tartoznak, minden szükséges fölszereléssel, tartozékaikkal, művelt és műveletlen szántóföldjeikkel, a réteket, legelőket, hegyeket, völgyeket, vizeket, patakokat, halastavakat, malmokat, malomhelyeket, minden fölszereléssel és tartozékkal, ami jog szerint vagy régen hozzájuk tartozott… a nevezett Borbála asszonynak, örököseinek és utódjainak… adjuk, hogy azt örökösen és visszavonhatatlanul birtokolják.”
Az oklevélben említett ház ma is áll Besztercebányán, későbbi birtokosainak, a Thurzóknak nevét viselve.
Legrégibb helyiségében olyan 15. századi freskókat tártak föl, melyek beszédes témáikkal egykori lakójukra utalnak, aki nem tudott megbékélni rendezetlen társadalmi helyzetével: ilyen a Jézus találkozása a szamáriai asszonnyal, a Zsuzsánna és a vének. Egy vadászjelenet pedig egy nőalak töredékével, és egy a képből kitekintő hermelinköpenyes, jogaros férfialakkal egyértelműen megjeleníti történetünk szereplőit.
Mátyás leánykérési kísérletei kezdetben kudarcot vallottak: nem kapta meg a lengyel hercegnő, Hedvig kezét, akinek anyja, Luxemburgi Zsigmond unokájaként őt még trónbitorlónak is nevezte. Elutasítást nyert Frigyes császártól is, míg végre 1374 októberében igenlő válasz érkezett Nápolyból.
Hatalmas örömrivalgás közepette hirdették ezt ki a boroszlói katonai táborban,
az esküvői előkészületek idején azonban Borbálának már az országból is távoznia kellett, a gyermeket Szilágyi Erzsébet nevelésére hagyva. 1475-ben 950 aranyért megvette a Bécs melletti Enzersdorf váruradalmát, a hatalmas összeget minden bizonnyal Mátyás fizette ki. De nem csak várat, férjet is vett gyermeke anyjának.
Kapcsolatuk nem szakadt meg: a király a Frigyes császár elleni háború idején 1482-ben, és 1484-ben is a vár vendége volt. A mindig visszahúzódó, mintegy rejtőzködve élő Borbála neve 1489-ben csúnya botrány középpontjába került, amikor Beatrix királyné boszorkánysággal vádolta meg, immáron nyilvánvaló meddősége okozójaként, és pápai kiátkozását kérte. Borbála meg is jelent Budán, eleget téve a pápai legátus idézésének, a kiátkozásnak azonban nincsen nyoma.
Fennmaradt végrendeletében fejedelmi kincsekről rendelkezett templomok és kolostorok, valamint a Bécsben lévő Szent Jeromos ház javára.
Ezt az intézményt ő maga alapította a megtévedt, majd a vezeklés útjára tért nők számára. Itt jelölte ki saját végső nyughelyét is, de 1495 februárjában bekövetkezett halála után a klosterneuburgi kolostorban temették el, ahol utolsó éveit töltötte.
Szívszorító, ahogyan kedves fiára, János herceg úrra hagyta magyarországi vagyonát, azt a bizonyos besztercebányai házat, amelyet neki ura, a király vásárolt, és amelyről ő a fentebb idézett, mai dátumozás szerint 1473. november 13-án, Diósgyőrben kelt pecsétes adománylevelet kapta.