Egy egész birodalom örököse, aki azonban leánynak született. Akit annyira szeret az apja, hogy a lábához boruló, hűtlensége miatt száműzött hitvesének is csak akkor bocsájt meg, amikor a gyermekét megpillantja. Aki bár csak királyné lehet, mégis eléri, hogy férje mellett társuralkodónak tekintsék. Aki annyi kurázsit örököl erős akaratú apjától és anyjától, hogy céljainak elérése érdekében még a korona ellopásától sem riad vissza. Mit jelenthetett a boldogság ennek a mindössze 33 évet, de több életre is elegendő sorsot megélt asszonynak?
A visszakért hozomány
Zsigmond király egyetlen gyermeke, születésénél fogva magyar, horvát, cseh és német királyi hercegnő, német-római császári hercegnő. Még csupán két esztendős, amikor apja az osztrák Habsburgok iránti hálája jeléül (amiért segítették a cseh korona elnyerésében) örökösödési szerződést köt: amennyiben fiú utód nélkül hal meg, trónját leányának jövendő férje, Habsburg Albert örökli majd. Amikor sor kerül az esküvőre, Erzsébet még be sem tölti egészen a szokásos 12 esztendős korhatárt. A királyi menyasszony hozománya 100 000 arany, melyet az állandó pénzzavarban lévő örömapa azonnal vissza is kér, megtetézve ezt még 60 000 arany kölcsönnel. Első gyermekük csak 10 év múltán születik meg, ekkor pótolják gyorsan a korábban meg nem kért pápai engedélyt is, hiszen negyedfokú rokonok, II. Vencel cseh király 1-1 lánya révén.
Egy nagyapa reménye
A házasságot nem kerüli el a gyermekáldás. Az elsőszülött (Anna) ugyan lány, de hatalmas ünnepléssel fogadják érkezését: Bertrandon de Broquiere, francia utazó (és kém) leírása szerint lakomák és lovagi tornák sora követi egymást a királyi udvarban. A második gyermek fiú, aki talán nem véletlenül kapja Sárkányölő Szent György nevét. Az ekkor 67 éves Zsigmond király már lánya házassági szerződésében is említett egy fiú unokát, és most is őt jelölné utódjául, ám a gyermek halála derékba töri a hozzá fűzött reményeket. A történeti források egy része 2-3 éves korát jelöli meg, nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy a fiúcska mindössze egy napot élt. Zsigmond még megéri a következő gyermek, Erzsébet születését, a várva-várt örökös, a későbbi V. László világra jöttekor azonban már halott Magyarország 50 évig uralkodó, birodalmat építő királya.
Egy kierőszakolt döntés
1439 májusában a budai országgyűlés kénytelen elismerni, hogy alig két éve megkoronázott férje mellett Erzsébet a társuralkodó, illetve örököse is annak halála esetén. Különösebb jelentősége ennek ekkor még nincs, de ahogy írják, a királyné „megnyugszik” amint ezt kimondják. Sok nehézség közepette telt ez a két év: hiába örökölte meg Albert apósa birodalmát, a rendek mindenütt korlátozzák hatalmát. Mindezeken túl hadba kell vonulnia a délen mozgolódó török ellen, a hadjárat azonban nem bontakozik ki, mivel a magyar táborban kitör a vérhas járvány. Albert maga is megbetegszik, Bonfini leírása szerint „…Bécs felé vette útját, hogy odahaza haljon meg. Esztergomba ment, ahol gyengesége miatt egy darabig elidőzött, de miután egy Neszmély nevű faluba érkezett, betegsége súlyosbodott, majd végrendelkezett és eltávozott az élők sorából.” Történt ez 1439.október 27-én, négy hónappal negyedik gyermekének születése előtt. Aki, ha figyelembe vesszük a természet rendjét, mely mai napig nem változott, éppen májusban foganhatott, amikor a királyné asszony lelke megkönnyebbült az országgyűlés döntését követően…
Kétségbeesett merészség
A maga nevében nem uralkodhat, így a 31 esztendős királyné mellé egy férfit választanak, a fele annyi idős III. Ulászló, lengyel király személyében. Erzsébet okosan színlel, látszólag aláveti magát az urak akaratának, azonban mint később udvarhölgye és bizalmasa leírja „megvárja, mit ád neki az Isten, ahhoz igazodik majd, mert összes orvosai azt mondták neki, fiút hordoz méhében.” Nem is megy Visegrádra, hogy majd szokás szerint ott szüljön: talán attól is tart, hogy gyermekével együtt fogva akarják tartani. A terve már készen van, melyben eszes, és az udvarban ügyesen forgolódó udvarhölgye, bizonyos Kottanner Jánosné a bizalmasa. El akarja lopni fia számára az Esztergomban őrzött királyi koronát! Az események pontos leírását az említett hölgy emlékirataiból ismerjük. Miután a királyné unokatestvére, Cillei Ulrik az utolsó pillanatban meghátrál, egy férfi lesz Kottannerné segítője „hűségesen, okosan, férfihoz méltón”, akinek személyét ma sem ismerjük. A neve következetesen ki van pontozva az iratokban, csak magyar voltát hangsúlyozza a szerző. Fekete bársony hálóköntöst és nemezcipőt öltenek, szereznek néhány lakatot és két reszelőt, magukhoz veszik a királyné pecsétjét, és az éj leple alatt sikeresen végrehajtják tettüket. A koronát egy vörös bársony vánkosba rejtve viszik magukkal, amikor hanyatt-homlok menekülnek Komárom felé. Itt talán az átélt izgalmak hatására megindul a szülés, és egy nappal múlva világra jön a későbbi V. László. A korona ellopására közel 4 hónapig nem derül fény. Közben Erzsébet háborgó lelkiismerettel rá akarja venni udvarhölgyét, hogy lopja vissza, de ő ezt már nem vállalja…
Aki miatt két részre szakad az ország
Fia születéskor Erzsébet azonnal visszavonja beleegyezését, esze ágában sincs hozzámenni Ulászlóhoz, immár a fia nevében akar uralkodni. 3 hónaposan meg is koronáztatja, megfelelve az összes szabálynak: Székesfehérváron, az esztergomi érsek által, a Szent koronával. A magyar rendek azonban ekkor már behívták Ulászlót, akit Budán királlyá választanak. Erzsébet csak a királyság Ny-i és É-i részét tekintheti magáénak. Nem érzi magát biztonságban, fiát és az ellopott koronát is átadja III. Frigyes császárnak, akinél az utóbbi 23 évig marad, és Mátyás csak 6 év háború, 80 ezer arany, valamint Sopron elzálogosítása révén szerzi majd vissza. Ő maga Pozsonyban talál menedékre. Két éven át dúl a polgárháború az országban, mikor végre találkozik a két ellenfél, és békét kötnek. Luxemburgi Erzsébet azonban a tárgyalások után néhány nappal visszaadja lelkét teremtőjének.
Nagy remények egy nagy uralkodó leányaként, előre elrendezett, ám sikeresnek tűnő házasság. Szép pár, mondanánk mai szóval, elnézve őket a klosterneuburgi kolostorban fennmaradt ábrázolásukon. A házasság azonban szomorú véget ér, a hatalom bár karnyújtásnyira, de mindvégig elérhetetlen marad számára. Másképpen alakul-e Erzsébet élete, és talán a történelmünk is, ha Albert életben marad? A „mi lett volna ha…” kérdésre természetesen nem lehet válasz. A korona ellopásával tetézett ámokfutás közepette talán egy pillanatra mégis megcsillant előtte a boldogság fénye: amikor valósággá lett, amiben mindvégig makacsul hitt, hogy valóban fiút hordozott a méhében… a továbbiak már mind csak következményei lettek egy elhibázott döntésnek.