1917-ben Kossin Jánosnak, a Diósgyőri Királyi Vas- és Acélművek főfelügyelőjének szőlőjében a kelták korából származó régészeti leletek kerültek elő, köztük egy szőlőkacsoló kés, mely formáját tekintve alig különbözik a ma használt eszköztől. Mindebből persze nem vonjuk le azt a következtetést, hogy a Baráthegy napsütötte lejtői folyamatosan érlelték a szőlőfürtöket évszázadokon át egészen addig, míg a 19. század végén a filoxéra el nem pusztította itt is a tőkéket. Diósgyőr írott történelméből azonban kiderül, hogy a borra szükség volt, kedvelték, és értettek is az előállításához. Bél Mátyás az 1700-as években Lukács nap környékén (október 18.) említi a szüret kezdetét, időszerű tehát, hogy a szőlőről és a borról meséljünk, visszafelé gombolyítva az idő fonalát.
A 14. században egyre sokasodnak a szőlőművelésre vonatkozó adatok.
1313-ból való az oklevél, melyben Diósgyőr akkori ura, István nádor az általa alapított Krisztus Szent Teste kolostor pálos szerzeteseinek szőlőt adományoz. Ezt a Csenyik falu melletti birtokot cseréli el 1364-ben Lajos király, mivel itt vadaskertet kíván létesíteni, és adományoz helyette a pálosoknak egy másik földet, a Szinva patak melletti Szilváseleje nevűt, melyet a „királyi népek szőlői határolnak”.A továbbiakban is egyre-másra értesülünk a királyaink által kedvelt magyar alapítású szerzetesrend javaiban való gyarapodásáról, számukra szőlők, malmok, gyümölcsösök adományozásáról, de van arra is adat, hogy a pálosok maguk is vásárolnak birtokot.
Diósgyőr falu lakosainak a szőlőművelés adta megélhetésük nagy részét,
bármennyire is igyekeztek uraik a későbbiekben megkerülni azt, hogy pénzt adjanak ezért a munkáért. Már Mátyás uralkodásának idején hallunk a várkapitányok, név szerint Zbugyai István visszaéléseiről, aki „mindenféle új, meg nem engedett zsarolásokat visz végbe”, szőlőkapálásra is kényszerítve azokat, akiknek nem tartozik ez a kötelességei közé. Ugyancsak Mátyás ad egy privilegiális levelet a pálosoknak, melyben engedélyezi számukra, hogy a Miskolcon lévő saját házukban évente 10 akó bort eladhatnak, egyben utasítja a diósgyőri várnagyot ennek tiszteletben tartására.
A vár jövedelmének legfőbb forrása a borkilenced volt,
nem csoda hát, ha ennek megadása körül szaporodtak a jogtalanságok. 1471-ben királyi rendelet menti fel az adózókat attól, hogy minden köböl must, vagy borkilenced után még külön denárokat fizessenek. Nem lehetett könnyű ennek betartása, mert Anna királyné 1503-as oklevelében ugyancsak eltörli a kilencedenkénti egy köböl bor megfizetését, a „tollpénzt”, ami jelentős külön jövedelmet hozott a várnagyoknak és officiálisaiknak: egy 1549-es adat szerint Diósgyőrben 157 fő adott le dézsmaként 341 kassai köböl bort.( 1 kassai köböl= kb. 83 liter)
Milyen lehetett a középkori diósgyőri bor?
A nagyhatalmú Balassa Zsigmond, Diósgyőr első zálogos birtokosa írta a következő sorokat Nádasdy Tamásnak: „Küldtünk két hordóval azokból, amely jó borok itt a mi pincénkben voltak, most már arra vagyunk kíváncsiak, milyenek voltak nagyságod pincéjében?” A pontos választ azonban maga Ferdinánd király adta meg 1563-ban, amikor a Balassáné Fánchy Borbála által küldetett bort „a legjobb minőségű”-nek nevezte.
1563-ban a Diósgyőri vár kapitánya Balassa Farkas kevesellte is a járandóságát, a 20 helyi mértékű hordó bort. Elmondása szerint ugyanis „ezen a helyen” egy hordóba legfeljebb 7 akó fér. A helyi hordóméret nem volt más, mint a már ekkor ismert gönci hordó, illetve ennek fele, a félhordó, mely utóbbiban tartották a bort a Diósgyőri várban. Mai űrmértékre számítva 176 liter fért egy félhordóba, azaz 3520 liter bort kevesellt a várkapitány! A feljegyzések szerint elismervén igazát, a járandóságot felemelték 50 helyi félhordóra…
A Diósgyőri vár 1629. évi inventáriumában (leltárában) hordókkal és a szőlőműveléshez kapcsolódó eszközökkel is találkozunk.
Ez a leltár abból az időből származik, amikor a zálogos birtokosok közül a Homonnaiak és a Nyáriak megosztva birtokolták a várat és az uradalmat. A leírtak már a vár szomorú állapotát tükrözik: a lakóhelyiségek ajtaja-ablaka sok helyütt hiányzik, az egykori kápolnát raktárként használják. Czene János várnagy jelenlétében kimerítő részletességgel írják le a berendezési tárgyakat és a helyiségekben található élelmiszerkészletet, azonban sajnos csak a Nyáriak részét, így éppen a vár két hatalmas pincéje kimarad a listából. Így is említenek azonban pl. borhidegítő dézsát, puttonyt, öreg tölgyfahordókat, a pincében, mely az uraság szőlője után következik a helyiségek sorában(tehát ott lehetett), 17 teli hordó bort, melyek közül egy a majorságban vagyon, egyet teli lőrével, egy kádat, üres hordót, két öreg (ebben az esetben nagy) és egy kis korcsolyát. Utóbbiak azok a fából faragott alkalmatosságok, melyeket a lépcsőre fektetve gurították le a hordókat a pincébe.
A vár teljes nyugati szárnya alatti két pincehelyiség lépcsői megmaradtak eredeti állapotukban,és ma is láthatóak rajtuk azok a bevágások, melyeket a korcsolyák gyakori használata hagyott.