Fagyos téli napokon, amikor vadászat után bekötötték a párálló hátú paripákat az istállóba, megnyílt a vár borospincéjének ajtaja. Hamarosan édes, fűszeres illat áradt a konyha felől, majd felszolgálták a meleg boritalt. „Végy fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, mézet, önts reá bort, adj hozzá kardamomot, negyedbe tört szerecsenydiót is…” így szól a 16. századi recept. Ám az elfogyasztott ital felszította az éhséget, így hamarosan hatalmas sürgés-forgás támadt a vár északnyugati falszorosában épült, 8 x 8 méter alapterületű konyhán. Amint belépünk Élménysétánk utolsó helyiségébe, gondolatban részesei lehetünk ennek, időnként pedig valóságos látványfőzésekbe is csöppenhetünk. Középen hatalmas, emelt padkájú tűzhely áll, sarkain oszlopok tartják a kürtőt. A falakon elhelyezett polcokon, az előkészítő és tálalóasztalokon ott sorakozik a 16. századi konyha teljes edény- és eszközkészlete. Cserépfazekak, réz és vas kondérok, rostélyok és nyársak, zsírfogó tepsik idézik a nagy lakomák hangulatát, ám a mosogató padon ott áll a dézsa és a pamacs, hogy a kevésbé vidám végjátékról is említést tegyünk. Bemutatjuk a főzés eszközeinek változását, hogy a 14. századról, Nagy Lajos koráról a konyhában is megemlékezzünk, és megmutatjuk lépésről lépésre annak az ételnek a készítését, mely nem hiányozhatott a gazdagok, de akár „street food” formájában a szegényebbek asztaláról sem, ez pedig nem más, mint a hússal töltött pite. Színes tollakkal és aranyozással díszített szárnyasok, marcipánból készült sütemények jelennek meg valósághű preparátumok formájában az asztalon, felidézve azt, amikor királyi jelenlét idején működött a konyha. Egy hatalmas táblán soroljuk fel az ilyen alkalmak személyzetét: a mindenért felelős szakács mellett dolgozott az előkészítő mészáros segédeivel, a sütésre, pecsenyékre figyelő szakácsok, a tészták formázója, a kenyérdagasztó, a cipósütő, a levesek, mártások gondviselője, az ételdíszítő, a mindenre éber fűszersáfár. A királyi ételsor nem jött volna létre a szolgák segítsége nélkül: el kellett férniük a helyiségben a nyársforgatóknak, a kések élezőjének, a fáról és a vízről gondoskodó kiscselédeknek is. És hogyan is festett egy királyi lakoma? Nyárson sült pecsenyék sorjáztak különféle mártásokkal, érkezett a nélkülözhetetlen húsos pite, követte a fűszeres töltött kappan, a szárnyasok újabb ínycsiklandó sűrű levekkel, csuka tormával, tonhal aszpikban, majd a vajas-mézes, sáfrányos és fahéjas tészták. Ezekkel az ínycsikladozó fogásokkal, sőt elkészítésük módjával is megismerkedhet majd az, aki megvásárolja az Ajándékboltban kapható középkori receptgyűjteményt. Sokkal kisebb felület kell a várnépre főző konyha és az ételsor ábrázolásához: a személyenként kiosztott cipó mellé szalonnás káposzta, disznóhús zöldborsóval, és főtt marha járt gyümölcsös mártással. Hogy a szegényesebb ételek olvasatán is összefusson a nyál a látogatók szájában, arról a főzés apró zajain, a sülő hús sercegésén kívül a titokban befúvott illatok is gondokodnak majd… Végül egy interaktív játék segítségével tudhatunk meg még többet a középkori étkezések és a konyhaművészet titkairól. Egy nagy asztalba illesztett képernyőn játszhatunk a négy évszakban rendelkezésre álló alapanyagokkal, ráébredve arra, hogy bizony nem voltak télen friss zöldfélék, és összeállíthatunk ételeket annak függvényében, hogy böjti, vagy húsos napokon kívánunk főzni. A játék megengedi, hogy tiltott napokon is belekerüljön a hús a tálba, ám egy felirat jókedvre deríti a falánkság bűnébe esett látogatókat: Elvisz az ördög, ha ezt megeszed!