Endre király azonban még mindig nem uralkodott Apuliában. Erzsébet úrasszony, Magyarország királynéja, a két király anyja tehát Károly király halála után megfogadta, hogy meglátogatja a szentek ereklyéit, s tiszteleg Péter és Pál apostolok küszöbén. Nem térítette el ettől asszony volta, nem ijesztette el a hosszú út fáradalma, nem rémítette meg a tenger sokféle veszedelme, hanem mennyei oltalomra bízva magát, égi vágytól felgyulladva, az Úr 1343-ik évében Szentháromság ünnepén Visegrádról férfias lélekkel útnak indult Itália felé. Tisztes háznéppel, úrasszonyok és nemes leányok, bárók, lovagok és udvarnokok sokaságával, számos nagy felszereléssel ment és vonult ki, méltósághoz illően.
Így kezdi tudósítását a krónikaíró, Küküllei János £okietek Erzsébet itáliai útjáról,
és a színes részletekben bővelkedő leírás arra enged következtetni, hogy ő maga is ott volt a királyné kíséretében. Ez az az utazás, melyet később úgy emlegetnek, mint amikor a királyné kiürítette a magyar kincstárat, hiszen „huszonhétezer márkát vitt magával tiszta ezüstben és tizenhétezer márkát a legtisztább aranyban. Fia, Lajos magyar király úr még négyezer igen jó arany márkát küldött utána. Mintegy félköbölnyi forintja is volt, sok apró denárja pedig az ország határáig.”
Azt már tudjuk, hogy a kincstár nem ürült ki, a magyar királyság meg sem érezte ezt a „megcsapolást”. Az utazás célja pedig éppen az volt, hogy a királyné és kísérete erőt és gazdagságot sugározzon, segítve ezzel a nápolyi trón Endre királyfi általi elfoglalását.
Nagy és díszes ünnepséggel fogadták a királynét Nápolyban,
ahol ő sem fukarkodott az ajándékok tekintetében, és nem küldte a követeit innen sem üres kézzel az Avignonban tartózkodó pápához, hogy „tegye áldásával királlyá Endre urat, és koronázza meg.”
Közel két hónap nápolyi tartózkodás után indult el Erzsébet úrasszony, hogy teljesítse fogadalmát, és a Szent kereszt felmagasztalásának ünnepén, azaz szeptember 14-én egész házanépével, a nápolyi érsekkel és számos apuliai nemessel Róma felé indult.
„Nagy csöndes békességgel haladtak át a városokon és várakon, övéi közül senki ellen sehol sem tettek erőszakot avagy jogtalanságot.
Hallván pedig a föld lakosai, hogy Erzsébet királyné erényeivel, tisztes erkölcseivel és állandó jámborságával ragyogó csillagként fényeskedik, s hogy övéi teljes illemmel vonulnak át, az utakon és az utcákon elébe futottak, hogy lássák, és ugyancsak megbámulták. Megpillantva őt, csodálattal és örömmel, egy szívvel magasztalták az istent, hogy ily nemes úrasszony és ily fenséges királyné, elhagyva országát és palotáját, eljött a világ végéről, akárcsak Sába királynője, hogy keresse és kiérdemelje a megváltó kegyelmét. „
Amikor aztán megérkezett Rómába, jövetelére megmozdult az egész város:
elébe jöttek a két rivális fejedelmi család, a Colonnák és az Orsinik képviselői egyaránt, az utcákon őt ünneplő tömeg pedig hangos „Éljen a magyar királyné!”- kiáltásokkal fogadta. Amikor Szent Péter apostol templomának kapuja elé ért, az egész római Collégium körmenetben fogadta.
Szent Ferenc nyolcadáig, azaz szeptember 27-ig tartózkodott Erzsébet úrasszony a szent városban, ahol királynéi bőkezűséggel helyezte Szent Péter apostol oltárára és ereklyéire a pompás ajándékokat: kelyheket, jeles ékességeket és forintokat. Sok templomot és kolostort is felkeresett, ahol újabb ajándékokat helyezett el, és felajánlásokat tett.
„Megengedték neki azt is, hogy jobban megnézze Krisztus képét, vagyis Veronika kendőjét: kétszer ment fel a lépcsőn, s midőn áhítatosan odajárult, nagy tisztességgel és alázatossággal imádkozott.”
A nevezetes kegytárgy, melyet a hagyomány szerint egy asszony nyújtott Krisztusnak a keresztúton, és az megőrizte arcvonásait, a 8. századtól kezdve volt Rómában. Kultusza a 13. század elején alakult ki. Dante is leírja, hogy az ünnepélyes húsvéti körmenet élén vitt kendő megtekintésére zarándokok tömegei érkeztek a városba. A különleges fátylat kagylóselyemből szőtték, melyet a Biblia „bisszusz”-néven említ: egy a Földközi-tengerben élő kagyló (Pinna nobilis = nagy sonkakagyló) szakállszerű kapaszkodói adják az alapanyagát ennek a leheletfinom anyagnak.
A kendő a 17. század elején rejtélyes körülmények között eltűnt Rómából, majd később Manopello-ban (Abruzzo megye) tűnt föl, a kapucínusok helyi kegytemplomában, ahol ma is látható.